SZIGORÚAN TITKOS KÖRZETEK II.

A Föld legkülönbözőbb pontjai adnak helyet azoknak a szigorúan titkos – elsősorban katonai – támaszpontoknak, ahonnan az általunk észlelt UFO-k indulnak. Feltételezhetően kozmikus bázisokról is érkeznek hívatlan látogatók, de azok száma elenyésző lehet az idegenek föld alatt, illetve tengerek mélyén megbújó erőihez képest. E támaszpontokról és a falaik között zajló kísérletekről számos, főként negyedik típusú találkozást átélt szemtanú számolt be részletesen, de létüket tudósok és pilóták is alátámasztják. Több olyan információ is rendelkezésünkre áll, amely azoktól az emberektől származik, akik kormányzati megbízásból, és természetesen a legmagasabb szintű titoktartás kötelezettsége mellett részt vettek a bázisok építésében – Amerika, Ázsia, Európa, Afrika és Ausztrália kopár pusztaságain, világtól elzárt hegységeiben éppúgy, mint az Antarktisz végeláthatatlan jégmezőin.

Az elmúlt több mint hatvan évben legalább száz olyan esetről szereztek tudomást az UFO-kutatók, amelyek során földönkívüli űrhajók jártak szerencsétlenül Földünk különböző országaiban. Természetesen mindenki szeretné megtekinteni ezeket a roncsokat, a lezuhant járműveket és az azok fedélzetén talált idegen lények holttestét. A szkeptikusok rendre azzal érvelnek, hogy a kutatók nem tudják bemutatni ezeket a bizonyítékokat, és – valljuk be őszintén – igazuk is van. A kutatók persze azzal védekeznek, hogy a maradványokat szigorúan titkos támaszpontok mélyén rejtették el – ebben viszont nekik van igazuk. S bár ebből a patthelyzetből láthatóan jó ideig nem várható előremozdulás, mégis érdemes tovább folytatni a kutatást, hogy legalább arra választ kapjunk, hol is tárolják ezeket a sokak szerint nem is létező csészealjakat. Az Egyesült Államok után most a többi földrészre kalandozunk, hiszen ezeken is szintén számos szigorúan titkos bázis létezése gyanítható. Akadnak közöttük olyanok, amelyeken lezuhant UFO-kat őriznek, illetve az ismeretlen technológia megszerzésére irányuló kutatásokat folytatnak – sok esetben közösen a földönkívüliekkel –, s olyanok is, amelyek kizárólag az idegenek fennhatósága alatt állnak.

Globális kérdőjelek

Kevesen tudják, hogy a nyilvánosságra hozott amerikai és brit „X-akták” mellett a kilencvenes évek közepén a kanadai kormány is több UFO-dokumentumot oldott fel a titkosság alól. A jelentések nagy része katonai vonatkozású: pilóták észleléseiről, katonai bázisok fölötti UFO-tevékenységekről, radarmegfigyelésekről, illetve tenger alatti USO-król olvashatunk bennük. Az egyik akta például igencsak érdekes, mert a légierő kutatási és fejlesztési osztályán készült, és a repülő csészealjak vizsgálatáról szól. Az iratokat böngészve szembeötlő, hogy az ötvenes évektől kezdve Kanadában is ugrásszerűen megnőtt az UFO-észlelések száma, elsősorban a katonai objektumokat övező vidékeken.

Egy – a titkos akták között szereplő – beszámoló szerint a kanadai és az amerikai titkosszolgálat egyaránt elhallgatta a világ elől, hogy egy idegen űrhajó került a birtokába, amely 1989. november 4-én éjjel járt szerencsétlenül az Ontario állambeli Carp település melletti ingoványban. A nyilvánosságra került jelentések szerint a helyszínre azonnal kiérkező kommandósok három halott lényt találtak a lezuhant csészealjban, s erről azonnal értesítették az amerikai légierőt és a Pentagont is. A különleges egység technikusai még az éjszaka folyamán átvizsgálták a húsz méter átmérőjű gömböt, majd másnap korán reggel a szerkezetet kiemelték a mocsárból, és elszállították a közelben található Kanata melletti titkos támaszpontra. A halott humanoidokat pedig lejegelték és az Ottawai Egyetemre küldték, ám boncolásukat már a CIA emberei végezték el.

Első hallásra talán meglepő, de Dél-Amerika kietlen tájai is bővelkednek az állítólagos UFO-bázisokról szóló beszámolókban. A hatvanas években például Peru vidéki népessége oly mértékben felbolydult a számtalan repülő csészealj megjelenésétől, hogy a területi hatóságoknak ki kellett neveznie egy különbizottságot, amely felfegyverzett rendőrök kíséretében vizsgálta ki az UFO-kkal kapcsolatos bejelentéseket. Különös tekintettel az ország középső részén fekvő Yanacocha-tó környékére, ahol a mai napig idegen bázis létét gyanítják. Földművesek százai számoltak be arról, hogy fényes tárgyakat láttak „nagy sebességgel lefelé haladni”, mintha a tó melletti kiterjedt síkságra akartak volna leszállni. A Limától északra fekvő terület lakói pedig úgy vélik, az idegenek bázisai az Andok nyúlványának legmagasabban fekvő csúcsain helyezkednek el. Széles körben elterjedt az a feltételezés is, hogy földönkívüli támaszpontok bújnak meg a mai napig felderítetlen Amazonas-medencében és a híres Titicaca-tó mélyén egyaránt.

Az Andok, az Alpok, a Himalája hófödte, jeges csúcsain és a Szahara kietlen homoksivatagában az év minden szakában tartózkodnak hegymászók és kalandorok, akik nem egyszer látnak UFO-kat több ezer méteres magasságban éppúgy, mint Afrika világtól elzárt, festői szépségű tájain. Az idegenek tehát kétséget kizáróan jelen vannak a Föld elhagyatott pontjain is, noha a logika azt diktálná, hogy csak olyan területeken szálljanak le, ahol az esetek garantáltan kellő publicitást kapnak, és elősegítik egy másik civilizáció jelenlétének elfogadását. Mi a magyarázata annak, hogy a földönkívüli űrhajók mégis megfigyelés alatt tartják ezeket a hatalmas területeket, távol minden lakott településtől? Az emberek számára alig elviselhető, szélsőséges klíma talán emlékeztet annak a bolygónak az éghajlatára, ahonnan az idegenek érkeztek, ezért tartózkodnak itt ilyen sokat? Az is elképzelhető, hogy a lakatlan vidékeken építették fel bázisaikat, amelyekben még hosszú évekig, évtizedekig észrevétlenül elrejtőzhetnek majd az emberek és a kíváncsi műholdak elől.

Az Egyesült Államok hadserege már a negyvenes évek felé feltételezte, hogy az Antarktisz is otthont ad egy UFO-bázisnak, sőt, felkutatásukra külön katonai expedíciót szerveztek Richard E. Byrds admirális vezetésével. Máig nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy titkos náci támaszpontot vagy a földönkívüliek bázisát találta-e meg Byrd a Highjump-hadművelet során, amelyben 14 hadihajó és 4000 katona vett részt. A nyomozásnak ugyanis jóval a tervezett időpont előtt vége szakadt, a hadihajókat visszarendelték. Azóta is létezik az Antarktiszon egy térség, amely nem tartozik egyetlen állam fennhatósága alá sem…



Vörös csészealjak

Már megszokhattuk, hogy keleti szomszédainknál az eseményekre csak évekkel vagy – nem ritkán – évtizedekkel később derül fény. Az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államokhoz hasonlóan, szinte már paranoiás módon őrizgette féltett titkait. Ez a helyzet az UFO-kutatással is, amelynek területén még nagyobb volt a titkolózás, hiszen ott semmiféle polgárjogi szervezet nem követelhette számon az állam ténykedését.

Különleges alakulatok

Napjainkra azonban bizonyossá vált, hogy a volt szovjet államban számtalanszor figyeltek meg azonosítatlan repülő objektumokat, sőt, egy orosz építésű csészealj létrehozása érdekében Jurij Popov már 1952-ben felvetette egy vagy több titkos kutatólaboratórium létrehozását. Ezek közül az első 1960-ra készült el a Kaukázus térségében. Itt elsősorban az antigravitációs meghajtás megvalósításának lehetőségét keresték a külvilágtól teljesen elzárt tudósok. Egy másik, UFO-k építésével megvádolt katonai bázis Moszkvától nem messze, egy Mitiszcsi nevű kisváros közelében épült, ahol a hivatalos álláspont szerint titkos fejlesztések folytak. A mindkét körzetben rendszeresen tapasztalható különös égi fények azonban megerősítik a repülő csészealjakkal kapcsolatos gyanúkat.

Az egykori Szovjetunió egyébként is bővelkedik olyan körzetekben, amelyek egyfajta tiltott városokként működve sok találgatásra adtak alapot. A szigorúan titkos fejlesztések, az új technikai innovációk próbaüzemei mind-mind kivétel nélkül ezekben a szinte légmentesen elzárt városokban – valójában ipari létesítményekben – zajlottak. A leginkább sorszámmal ellátott, a térképeken soha nem jelölt települések Szibéria kietlen pusztaságaiban, illetve a Kaszpi-tenger mentén működtek, illetve működnek. A dolog pikantériája, hogy még ezekben a viszonylag kihaltnak mondható zónákban is gyakoriak az UFO-észlelések.

Oroszországban a hatvanas évek vége óta legalább húsz-huszonöt UFO járt szerencsétlenül, amelyek közül kétségkívül a Szverdlovszk közelében lezuhant jármű a leghíresebb. Roncsainak begyűjtéséről több percnyi színes film került nyilvánosságra a KGB archívumából. Ezt a roncsot a szverdlovszki katonai komplexumok egyikébe szállították. Ám a volt Szovjetunióban létezett – és talán napjainkban is létezik – legalább két különleges katonai alakulat, amelyek legfőbb feladata a szovjet űrkísérletek során sűrűn előforduló balesetek utáni maradványok összegyűjtése és a nyomok eltüntetése volt. E bármikor bevethető egységek feladatai közé tartozott az azonosítatlan kozmikus tárgyak, vagyis az UFO-k begyűjtése. Mint minden katonai akciót, természetesen ezeket a műveleteket is szigorúan felügyelte a KGB.

A kutatók szerint az egyik, 67947-es számmal jelölt egység a már említett Mitiszcsiben állomásozott, míg a másik, a 73790-es a zikturi támaszpont különleges egysége volt. Ez utóbbi körzet az amerikai Wright Patterson-i légibázis orosz megfelelője. Itt végzik az elfogott idegen technológia műszaki és tudományos elemzését, és itt tárolják a lezuhant szerkezeteket. A Moszkva melletti intézet elsősorban biológiai jellegű kutatásokat végez, így értelemszerűen ide szállították az UFO-k fedélzetén talált földönkívüli tetemeket.

Az oroszok esetében rendre felbukkanó Moszkva melletti kutatóintézet mellett épült egy másik, Omszk környéki laboratórium is, amelyet még a többinél is nagyobb titkolózás övez. Létezik egy szintén biológiai anyagok vizsgálatára létrehozott szupertitkos laboratórium, amely 55 kilométerre Szemipalatyinszktól, a védelmi minisztérium OTP-23 rakétabázisának területén, a föld mélyén található. Mindezek mellett természetesen az oroszoknak is tucatnyi tudományos intézet áll rendelkezésére, hogy bármikor bármilyen idegen technológiával kapcsolatos vizsgálatot elvégezhessenek. A legtöbb ilyen intézet Moszkvában és Vlagyivosztokban található.

A hadsereg szinte tagadásig titkolt támaszpontja Pleszetszk. Innen rendszeresen érkeznek megfigyelések repülő korongok felszállásáról és landolásáról, amelyeket gyakran teljesen szokványos repülőgépek, illetve helikopterek kísérnek. Az USA-ban csak Cape Kamenny-nek nevezett orosz légibázissal kapcsolatban hasonló gyanújuknak adtak hangot az UFO-kutatók, hiszen itt is merőben szokatlan repülő tárgyak lopakodnak a sötét égbolton…

A Nagy Fal mögött

Ázsia mindig is a titkok és talányok kontinense volt: egy varázslatos földrész, amely ezernyi misztériumával rendre ámulatba és zavarba ejti a nyugati civilizáció kissé szűk látókörű polgárait. E terület vizsgálatánál természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kontinens jelentős részét elfoglalja a ritka népsűrűségű Himalája, ráadásul számos kietlen terület található rajta, például a Góbi sivatag. Mégis Irántól Mongóliáig, Vietnamtól Dél-Koreáig sorolhatnánk az eltérítések, észlelések és az üggyel kapcsolatos kormányzati titkolózások eseteinek garmadáját. S bár az eddigi viszonylagos hallgatásért a szólásszabadságot elfojtó rezsim okolható, még a szigor és vasfegyelem éveiben is szivárogtak ki érdekes információk a Nagy Fal repedései között.

A kínai kormány a jelek szerint kiemelt figyelmet szentel a témának, és komolyan veszi a jelenséget, hiszen olyan intézményeket és kiadványokat részesítenek állami támogatásban, amelyek kifejezetten a földönkívüli értelem kutatásával – akár repülő csészealjakkal is – foglalkoznak. Természetesen a kínai hadsereg is megszámlálhatatlan szigorúan titkos támaszponttal rendelkezik, ám mintha csak az Egyesült Államok eljárási módszerét követnék az UFO-üggyel kapcsolatban. Folyamatos a titkolózás, az elhallgatás, s persze az illetékesek sok témába vágó kérdésben hazugságokkal igyekeznek elhárítani az ufológusok vádjait.

Nincs ez másként Indiában sem, ahol a kormány ugyanolyan figyelmet szentel az UFO-kérdésnek, emellett katonai, hírszerzési körökben is lázas munkálatok folynak a jelenség megfejtésével kapcsolatban. Titkos hadműveletek segítségével próbálják felderíteni a föld alatti UFO-bázisokat, illetve az állami szervek képviselői szinte minden polgári észlelést követően megjelennek a helyszínen.

Kasmír UFO-észlelések szempontjából korántsem elhanyagolható terület. Ezt a vidéket éri a legtöbb vád, amelyek rejtett ember–idegen bázisokat és kutatóközpontokat feltételeznek a térségben. Pakisztán 1999-ben átlépte az indiai határt, és nyíltan Kasmír elfoglalását tűzte ki céljául. Az indiai kormány valósággal pánikba esett, és csak az USA külügyi politikusának köszönhető, hogy az egyébként teljesen értéktelen terület miatt nem robbant atombomba Pakisztánban…

Az indiai összeesküvés-elméletek hívei szoros összefüggésbe hozzák az idegen jelenlétet az érzékelhető technológiai forradalommal is. Az indiai energiaügyi minisztérium nyilatkozatot adott ki arról a szándékáról, miszerint fokozatosan új energiatermelési szabványokat és eljárásokat, valamint újfajta repüléstechnikai eszközöket kívánnak bevezetni. Természetesen többen is megkérdezték, miféle technológiáról lenne szó, ám a kormány a szűkszavú nyilatkozatot követően hallgatásba burkolózott. India tehát nem adja olyan könnyen féltve őrzött titkait…

Nyitottabb szemlélet

Az európai kormányhivatalok szerencsére sokkal nyitottabbak az azonosítatlan járművek kutatására, mégis bőven akad dolguk a kontinensen tevékenykedő UFO-kutatóknak. Mivel azonban Európa Ázsia után a második legsűrűbben lakott kontinens, a legészakabbi régiót leszámítva aligha népszerű célpont idegen bázisok alapítására. Ha ennek ellenére történnek is nagy visszhangot kiváltó UFO-incidensek, akkor azokat – az évtizedes gyakorlat szerint – gyorsan eltussolják a „segítőkész” amerikaiak vagy éppen az oroszok hathatós közreműködésével. A nyugat-európai kormányok ugyanakkor már évtizedek óta üzemeltetnek titkos katonai támaszpontokat, s ezek kiváló adottságokkal rendelkeznek a földönkívüli technológiával kapcsolatos kutatások elvégzésére. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint azok az észlelések, amelyek során évente több száz alkalommal figyelnek meg rejtélyes fényeket, felfoghatatlanul gyors és precíz manőverezésre képes UFO-kat a brit, francia és német légitámaszpontok környékén.

1952 júniusában hat norvég vadászgép a Spitzbergák szigetcsoport középső részén fedezett fel egy jégbefagyott UFO-roncsot, amely – egyes feltételezések szerint – egy skandináviai vagy északi-sarki bázisról indult útnak, s amelynek vizsgálatába angol és amerikai szakembereket is bevontak. A tárgyat – két szerencsétlenül járt idegen lény tetemével együtt – később az USA-ba szállították, és sorsáról azóta sem tudni semmit.

Hasonlóan rejtélyes európai eset történt 1959. január 21-én Gdyniában, amelynek magyar UFO-kutatók is személyesen jártak utána. A lengyel város kikötőjébe zuhant objektumban állítólag egy összeégett, de még élő ufonautát találtak, akit azonnal a közeli kórházba szállítottak, miközben a térségben állomásozó szovjet katonai alakulatok lezárták a teljes területet. Egy ápolónő azt állította, hogy még élt, amikor egy orosz katonai helikopterrel elszállították, majd a hírhedt Moszkva melletti kutatóközpontban vizsgálták meg.

Ausztrál UFO-zónák

Mivel az UFO-jelenség teljesen globálisnak mondható, természetesen Ausztrália sem maradhat ki a sorból. A hatalmas ország legalább annyi titokkal és rejtéllyel rendelkezik, mint más földrészek, ám – a túlzott távolságok miatt – mindig is fókuszon kívülre került. Az idegenek azonban nem követnek el ilyen hibákat, így Ázsia mellett jelenleg Ausztrália az egyik legaktívabb UFO-gócpont. Legfőképpen a kontinens északi része az, amely már jó ideje a helyi UFO-kutatók figyelmének középpontjában áll: az a vidék, amelyet még a térképek is nemes egyszerűséggel csak Északi Területnek jelölnek. Ez a térség meglehetősen kietlennek számít, néhány kisebb városon és katonai létesítményen kívül nincs itt semmi más, csak a pusztaság. A viszonylag kis népsűrűségű Észak-Ausztráliából mégis évről évre több észlelés fut be a kutatókhoz, akik már a puszta mennyiség alapján is okkal feltételezik, hogy valami roppant érdekes dolog folyik arrafelé.

Antennák a sivatagban

Kevesen tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak a világ számos részén léteznek titkos bázisai, amelyek közül az egyik legrejtélyesebb az Ausztrália szívében található Pine Gap – vagy eredeti kódnevén a Merino – bázis. Ez az ausztrál és amerikai védelmi minisztérium által közösen szponzorált létesítmény több szempontból is felhívja magára a figyelmet. Az állomás „hivatalosan” 1970-ben állt munkába, de bizonyos információk szerint már jóval korábban létezett. Annyi bizonyos, hogy a kezdetektől fogva számos feladatot látott el: a hidegháború éveiben megfigyelés alatt tartotta a Szovjetuniót és az ázsiai régiót, információkat gyűjtött a szovjet rakétakísérletekről, továbbá lehallgatta a katonai rádióadásokat.

A Merino legfőbb feladata azonban mégsem ez volt, hanem a Rhyolite fedőnevű projekt üzemeltetése, amely gyakorlatilag egy olyan megfigyelő- és lehallgatórendszer, amely szinte az egész világot behálózza, tetszés szerint követheti a katonai és civil rádióadásokat, telefonbeszélgetéseket, illetve adatforgalmat, legyen az kül- vagy belpolitikai, katonai, gazdasági vagy társadalompolitikai információ. Megfigyelik a katonai mozgásokat, hadgyakorlatokat, harckészültséget, a radarokat, a rakétakilövéseket, kísérleti atomrobbantásokat, építkezéseket és a természeti katasztrófákat is.

Amint mindebből kitűnik, Pine Gap a világ egyik legnagyobb, kémműholdakat megfigyelő és üzemeltető állomása. Ennek megfelelő elhelyezkedése és kialakítása, valamint az azt követő titkolózás is. Akárcsak az Álomföld esetében, itt is egy távoli, elhagyatott vidéken járunk, Alice Springs városától 20 kilométerre délnyugatra, a sivatagos, sziklákkal és kaktuszokkal borított MacDonnell-hegységben. A felszínen csak hófehérre festett kupolás dómokat és lapos épületeket látni: az egész úgy fest, mint egy ártalmatlan meteorológiai kutatóállomás vagy egy fizikai laboratórium. Itt nincsenek több kilométer hosszú kifutópályák, álcázott hangárok vagy földbunkerekbe rejtett fegyverraktárak, az egész létesítmény egy sci-fi jelenet helyszínéhez hasonlít. De mindez csak a látszat, mivel az érzékeny rendszereket atombiztos védelemmel ellátott, föld alatti részlegekben helyezték el. A támaszponton nyolc hatalmas dóm található, amelyekben a műholdakkal kapcsolatot tartó antennákat bújtatták el, és mintegy húsz kisegítő épület. A kupolák nemcsak az időjárás viszontagságaitól védik meg az antennákat, hanem eltakarják őket a kíváncsi tekintetek elől, és lehetetlenné teszik a külföldi kémholdak számára, hogy megállapítsák, merre irányulnak.

Pine Gap sötét oldala

A Pine Gap bázisról minden további információ csak bonyolult hivatali útvesztőkön keresztül szerezhető meg, illetve ha az ember olyan UFO-kutatókhoz fordul, akik tanulmányozták az ausztrál 51-es körzet történetét és tevékenységét. Ha átnézzük ezeket a beszámolókat, akkor egy másik kép is kirajzolódik előttünk a támaszpontról, mégpedig egy sötétebb, rejtettebb kép, amely jóval többet mutat, mint a kémműholdak irányítását.

Mindenekelőtt Pine Gap egy igazi kommunikációs fellegvár: távközlését műholdas kapcsolatok, föld alatti és tengeralatti kábelek, rádióadások biztosítják. Napi légiposta üzemel a bázis és az Egyesült Államok között, a küldemények pedig olyan adathordozók, amelyek az állomás által elfogott üzeneteket tartalmazzák, de kiértékelésük más szervekre – például a Központi Hírszerző Ügynökségre (CIA), a Nemzetbiztonsági Ügynökségre (NSA), illetve a kaliforniai TRW űrmegfigyelő központra – tartozik. Emellett információkat küldenek még az angliai Menwith Hillbe, amely ugyanolyan műholdmegfigyelő állomás, mint Pine Gap, a dél-afrikai Krugersdorp bázisra és az antarktiszi Amundsen–Scott állomásra. Ez utóbbiban őrzik állítólag azt a gigantikus adatbankot, ahol az összes amerikai és nyugat-európai ország állampolgárainak adatait nyilvántartják.

A műholdrendszerek irányításán kívül a Pine Gap támaszponton elektromagnetikus meghajtással is kísérleteznek. Ennek közvetlen vagy közvetett eredményei lehetnek azok a fehér színű repülő korongok, amelyeket a helybéliek a körzettől nem messze található repülőtérről látnak felszállni. Ezek az objektumok közel 10 méter átmérőjűek, és jól látszik rajtuk az amerikai légierő emblémája. Egyes feltételezések szerint a rejtélyes szerkezeteket a bázis föld alatti csarnokaiban szerelik össze, és innen indulnak vissza az Egyesült Államokba.

A támaszpont személyzete 1200 fő körül mozog, ugyanakkor többségük a CIA alkalmazásában álló amerikai állampolgár. A többi ausztrál és brit munkás, de ők elsősorban kisegítő feladatokat látnak el, így nem vesznek részt a titkos programokban. Az ott dolgozó emberek színjelzéses egyenruhát viselnek, és a létesítmény részlegeinek falait is hasonló színekkel jelölték meg. Az egyenruha színének egyeznie kell a részlegek színeivel, máskülönben az illetőt nem engedik oda, vagy azonnal eltávolítják, ha valahogyan mégis bejutott. Az amerikai személyzet és a titkos szállítmányok azonban immár évtizedek óta rutinszerűen jönnek-mennek anélkül, hogy ki lennének téve bármiféle vámhatósági vagy bevándorlási eljárásnak.

A kiszivárgott információk szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség is aktívan részt vesz abban az összeesküvésben, amelyek során az amerikai kormány kapcsolatba lépett a földönkívüliekkel, és technológiai információkért cserébe elnézi az idegenek embereken végrehajtott kísérleteit és állatcsonkításait, sőt, az USA kormányának titkos szervezetei is végeznek hasonló tevékenységet.

Az NSA szerepe állítólag a földönkívüliekkel történt kapcsolatfelvétel volt, amelyhez a SIGINT – geostacionárius hírszerző – műholdak által továbbított, és Pine Gap által vett jeleket használta. Ez napjainkra olyan szabályos kommunikációvá fejlődött, amelynek során eddig legalább kilenc földönkívüli fajjal vették fel a kapcsolatot. Az idegenek jeleit a világ legmodernebb számítógépeinek segítségével fordítják le, majd alakítják vissza. Így születik megállapodás arról, hogy hivatalosan hol és mikor kerül sor a találkozásokra, amelyek helyszíne általában egy-egy olyan szupertitkos katonai körzet, mint a hírhedt nevadai vagy az ausztrál bázis.

Ezt bizonyíthatja, hogy mindkét helyen számtalan UFO-t láttak már. 1989-ben három, éjszakai vadászatról hazatérő férfi egy álcázott ajtót látott kinyílni Pine Gap külterületén, s az ajtó által takart föld alatti hangárból egy diszkosz alakú, fémből készült, nagyméretű UFO emelkedett ki függőlegesen, majd hangtalanul, de hatalmas sebességgel kilőtt, és eltűnt az égbolton. George Adamski egyik levelezése is megerősíti azt, hogy a terület esetleg a földönkívüliekkel kialakított kommunikációs központ, ahol már az ötvenes években közvetlen kapcsolatfelvételre került sor. Adamski az alábbiakról számolt be: „Tudomást szereztem egy hatalmas föld alatti űrlaboratóriumról, amely Sydneytől 1400 mérföldnyire működött az elmúlt három évben. Az űrhajók leszállhattak ott, és az emberek, valamint az idegenek közötti kommunikációs rendszer is keresztülhaladt rajta…”

Lehet, hogy Adamski valóban rendelkezett ezekkel az információkkal, de elképzelhető, hogy csak ráhibázott. A szóbeszédnek mindenesetre biztosan van némi alapja. A mozaikokat összerakva nem meglepő, hogy az utóbbi években egyre több tévétársaság és UFO-kutató próbálja megoldani az ausztrál körzet rejtélyét, ahol rádió- és parabolaantennák tucatjai fordulnak az ég felé, hogy vegyék a SIGINT által sugárzott jeleket – köztük a földönkívüli fajok adásait.

Rejtélyes eltűnések

Pine Gap mellett szép számmal akadnak más elhíresült UFO-zónák is a kontinensen. Ilyen Picininny Bore, ahonnan igen sokféle azonosítatlan repülő szerkezet feltűnéséről tesznek említést a helyi lakosok, illetve a területen átutazók. Pinja és Pamta térségében már ijesztőbb események tartják napirenden az UFO-témát, hiszen itt olyan csészealjakról beszélnek az emberek, amelyek alkalomadtán autókat ragadnak magukkal az országúton, s ez a fajta totális elrablás nem is olyan ritka eset, mint azt elsőre gondolnánk. Néhány év alatt mintegy 92 jármű veszett oda utasaival együtt, különös égi jelenségek közepette. Mivel az eltűnések – és az ismeretlen fényekről terjengő mendemondák – az őslakosok körében is egyre gyakoribbá váltak, így aztán a helybéliek jóformán nem is mernek egyedül hosszabb utakra indulni. Az elraboltak rendkívül magas száma mindemellett azt valószínűsíti, hogy az elhagyatott, ritkán lakott terület több olyan UFO-bázisnak is otthont ad, ahol az idegenek ellenőrzés nélkül, kényük-kedvük szerint kísérletezhetnek az emberi fajokkal.

Ausztrália tehát még mindig legalább olyan rejtélyes kontinens, mint amilyen akkor volt, amikor az európai ember felfedezte. Akadnak kutatók, akik az ausztrál kormányt vádolják meg a földönkívüliekkel való titkos együttműködéssel, ám a hivatalok magatartása meglehetősen passzív, tehát legtöbbször még csak nem is reagálnak a felvetésekre. Talán nem véletlen, hogy a legapróbb információmorzsákat sem szívesen hozzák nyilvánosságra…

Idegen Zóna